admin

Egy barátnőm meglepetése

Az embernek számtalan olyan különleges ember van az életében, aki vagy a családhoz, vagy a baráti körhöz tartozik, de egy biztos, nem lenne ma ugyanaz az ember, ha nem lenne ez az egy – két személy mellette. Éppen ezért nagyon fontosak számunkra az ilyen bástya figurák, és igyekszünk ezt egy-egy alkalom adtával tudomásukra is juttatni, meglepetés, ajándék formájában. Az én egyik ilyen barátnőm viszont nagyon nehéz eset, mert hihetetlen nehéz őt meglepni. Mindig mindent megtalál, véletlenül felkutat, meglátja az üzenetet vagy emailt ami rá vonatkozik, vagy elkottyintja magát neki valaki a meglepetésről, szóval hosszú – hosszú évek alatt még sosem sikerült sajnos őt meglepnem és feltett szándékom volt a harmincadik szülinapjára valami olyan ajándékot adni neki, és persze olyan formában, hogy tényleg meglepetésként érje.

Szövetkeztem tehát a párjával, és nekiálltam ötletelni. Ki is találtam, hogy a legmegfelelőbb ajándék számára nem lenne más mint egy fotózás vác környékén. Ki is találtam a helyszínt, és az időpontot, a cselt is, amivel oda lesz csalva, és azt az indokot is, ami miatt ki fogja magát csípni az alkalomra – más különben halálnak halálával halnék – és már csak egy tökéletes fotósra volt szükségem.

A párja viszont ebben tökéletes segítségemre volt, mert volt egy ajánlása fotósra, amit hála a jó égnek meg is fogadtunk, mert Péter teljesen hihetetlen személyiség és gyönyörű képeket is készített a barátnőmről. A meglepetés sikerült, mert tényleg nem sejtett semmit, a képek pedig azt gondolom örökre emlékeztetni fogják egy gyönyörű és örök barátságra, annak erejére és támogatására, történjen bármi. Nem mellesleg pedig természetesen a szeretetemre, amit remélem hogy ő is érez, és tudja, hogy örök. Mindig ott van neki, történjen bármi.

Ha te is ilyen területen mozogsz

Én már közel tizenöt éve, hogy úgy döntöttem, nem megyek egyetemre, sem főiskolára, nem fogok vagy nem szeretnék egy irodában ülni, hanem inkább a földekre vándorolok, és követem az őseim nyomát, hiszen a nagymamám és nagypapám, valamint édesapám is földművelő volt, ma már inkább úgy fogalmazunk ugye, hogy az agrár szektorban tevékenykedett – szebb szavakkal élve. Én egyszerűen imádom. Imádom a természetet és imádom az állatokat is, valamint a gépekkel való munka is kedvelt időtöltésem. Aki pedig azt mondja erre a területre, hogy nem kell hozzá sok ész és sütnivaló, azzal szivesen elbeszélgetek, hogy mondjuk egy hatalmas terület megműveléséhez egyáltalán hogyan fogna hozzá, vagy épp mivel vetné be, azt hogyan tenné és még sorolhatnám tovább.

Ha valaki ilyen területen mozog egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eszközökkel teszi azt. És itt akkor el is érkeztünk oda, hogy jól akkor lehet ezek között dönteni, mondjuk egy egyszerű traktor, vagy bonyolultabb berendezések esetében is, ha megfelelő partnert találunk hozzá, akik egyszerűen és érthetően fogalmaznak, és megadnak minden olyan fontos dolgot, ami szükséges ahhoz, hogy ne csak vásároljunk, hanem a számunka legmegfelelőbb döntést hozzuk meg és a későbbiek során az az eszköz maximális szinten ki tudjon minket szolgálni és élvezni tudjuk annak minden előnyét.

Én, ha ajánlani kellene, nagyon szivesen ajánlanám az Odisys embereit, mert én már csak velük dolgozok. Nagyon kedvesek, segítőkészek és tényleg minden olyan dologhoz értenek, ami ahhoz kell, hogy én tényleg mindig jó döntést tudjak hozni. Én még sosem távoztam tőlük nehéz szívvel és sosem fordult elő, hogy később megbántam bármelyik beszerzésemet vagy eszközömet. Neked is szükséged lehet rájuk, ha vásárlás előtt állsz és jó döntést akarsz hozni. Keresd fel őket bátran, csak ajánlani tudom bármelyik emberüket.

A tökéletes ajándék

Az ember főnöke alapvetően meghatározza az életet a munkahelyen, ezt szerintem mindenki tudja, és mindenkinek egyértelmű, nekem is, mivel volt már számtalan olyan főnököm sajnos, aki nem hogy a jó munkahelyi légkört nem tudta megteremteni, de hihetetlen feszültségeket és rossz hangulatot tudott generálni másodpercek alatt. Én már ezért nagyon megbecsülöm azokat, akik nem így viselkednek velem, és hála a jó égnek olyan kollégákkal kerültem össze, akik szintén így gondolkodnak erről. Éppen ezért – és mivel mi minden szülinapot megünneplünk irodai szinten a kollégákkal – most olyan ajándékot szeretnénk neki venni, ami figyelmes, és tényleg olyan valami, amiben benne van, hogy mi törődünk vele, és nem csak le akarjuk tudni ezt az egészet, és megvesszük az első ajándékot ami szembe jön velünk.

Van egy ipad készüléke, és arra gondoltunk, hogy mivel nagyon sokat használja, elkel hozzá valami igazán szép és gyönyörű ipad tok. Elkezdtem én boltban nézelődni de sehol sem találtam sajnos olyat, ami szép is lett volna és színében is illett volna a főnökömhöz, és erről panaszkodtam a kollégáknak, amikor az egyik megszólalt, hogy majd ő mindjárt mutat egy olyan oldalt, ahol csak ipad tokok vannak és kedvünkre válogathatunk, mert rettenetesen szép mind és a képek is nagyon jók, és tényleg azt kapja az ember, mint amit lát, mert ő nemrég vett egyet innen a feleségétnek és nagyon meg voltak elégedve az egésszel. Hát mondanom sem kell, hogy azóta már én is vettem egyet saját részre is, hiszen fantasztikus a kínálat és szebbnél szebbek ezek a tokok, na és hihetetlen egyszerű és könnyű a rendelés, árban pedig parádésak.

Bizony szükség van rá

Amikor én megvettem a kis mac gépemet, az eladó nő egy javaslatot adott csupán, azt, hogy vegyek hozzá egy tokot. Kérdeztem is tőle, hogy náluk lehet-e kapni, és elmondta, hogy most ha ezt bárkinek elmondom, hogy ezt mondta, letagadja, mert lehet náluk is kapni, de nem ajánlja, mert nagyon drágák és nem is annyira szépek, viszont adott egy ötletet, egy internetes címet vésett egy kis cetlire, hogy mindenképpen nézzem meg, mert itt nem csak professzionális, hanem igazán gyönyörű macbooktok változatok vannak.

Persze én ezt jól el is felejtettem, mire haza értem már azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány, a nagy napi pörgés után, a cetli pedig valahova be lett dobva a táska aljára. Egészen addig nem is foglalkoztatott a kérdés, még a barátnőm gépe meg nem sérült. Akkor ugyanis eszembe jutott mit mondott ez a nő, és elkezdtem keresni a kis cetlit. Persze fogalmam sem volt, hogy melyik táskámban lehet, és eltartott egy ideig, de megtaláltam, és fel is lépem gyorsan az oldalra.

Hihetetlen kínálat tárult elém. Szebbnél szebb tokok sorakoztak az oldalon, egyre inkább úgy éreztem, hogy nem is tudok választani. A végére leszűkítettem négy lehetőségre a választás listáját, és áthívtam a hat éves lányomat, hogy segítsen dönteni. Együtt döntöttünk és gyorsan meg is rendeltük. Amikor megérkezett a férjem feltette a nagy kérdést, amit számtalanszor hallottam már tőle, minek ez?  Elmondtam neki mit mondott a nő, és közölte, hogy ő nem érti minek kell mindenre tokot meg védő dolgokat tenni. Van, ami megállja a helyét anélkül is. Vigyázni kell a gépre és kész. De persze azért hozzátette, hogy amúgy szép.

A sors fintora, hogy este azzal jött haza, hogy sikerült összetörnie a gépet, és bizony most már végig gondolva amit mondott nekem, jó hogy rendeltem tokot a géphez, és mutassam már meg neki az oldalt, mert ő is szeretne rendelni, átgondolva ugyanis tényleg kell az a tok.

A régi mac-ed örömére

Szereted az apple termékeket, hiszen rendkívül könnyű a használatuk, és az adatok költöztetésével sem kell bajlódnod? Lecserélted nemrég a mac gépedet, vagy le szeretnéd cserélni egy újra, és nem tudod, hogy mit kezdj a régi gépeddel, ami még teljesen jó és használható, csak épp az újabb gépre lenne már szükséged? Vagy épp van valamilyen kis problémája a gépednek és ezért nem tudod eladni vagy odaadni senki számára, hogy tovább használhassa? Keresd fel az almabazár oldalát, lelkes kis csapatunk segítségedre lesz minden hasznos információval ahhoz, hogy megoldódjon a problémád.

Cégünk ugyanis foglalkozik macbook felvásárlás tevékenységgel is, tehát ha lecserélted már a géped, akkor is tudunk segíteni a régi géped számára új gazdát keresni, illetve ha le szeretnéd cserélni, de még nincs meg az új, akkor tudunk segíteni az új beszerzésében és a réginek való új tulajdonos felkutatásában is.

Akkor sem kell megijedned egyáltalán, ha valamilyen kis hiba van a gépen, vagy valamely funkciója nem működik tökéletesen, hiszen minden kis részéhez értünk a mac gépeknek, és teljesen felújítjuk, ha szükséges, majd az új állapotban keresünk új büszke tulajdonost neki.

Ne hagyd, hogy régi géped ott porosodjon a polcon, csak azért, mert az eladása nehézkes lenne, vagy nincs rá elég időd és energiád, majd mi segítünk. Hozd el hozzánk és megbeszéljük a részleteket. Ezek a gépek még nagyon sok ember számára lehetőséget jelentenek és még hosszú időn keresztül hűen tudják majd szolgálni őket! Keress fel minket bátran és minden egyéb információt és tudnivalót meg tudunk beszélni! Csapatunk várja hogy jelentkezz, és segítségedre lehessen abban, hogy szeretett eszközöd új gazdára találhasson!

Minden vágyam teljesült

A férjem és én, bár tökéletesen kiegészítjük egymást, számtalan dologban bizony merőben különbözünk is. A barátaink szerint pont ezért alkotunk tökéletes párt, ez azonban csak kívülről tűnik ennyire szépnek és idillinek, mert a kapcsolaton belül bizony sok esetben okoz feszültséget. Én ugyanis nagyon szeretek egy-két olyan dolgot, amit a férjem egyszerűen giccsesnek vagy régiesnek, esetleg teljesen feleslegesnek tart, és bizony ezeket nem is igazán támogatja. Ez addig nem okozott számottevő feszültséget, míg össze nem költöztünk, a közös otthon kialakításánál viszont nagyon sok esetben visszaköszönt ez a különbözőség, és bizony neki egy nagyon erőteljes és rendíthetetlen véleménye van, amivel szemben én mindig alul maradok.

Egy tökéletes példája ennek, hogy nagyon sokáig minden vágyam volt egy vászonkép. Nem a családi fotóról készített, vászonra nyomtatott fajta, hanem valamilyen igazi, gyönyörű vászonkép. Nagyon különleges hatása van ezeknek ugyanis szerintem. Nem fotó és nem is festmény, hanem a kettő között valami meghatározhatatlan erővel bíró gyönyörűség. Én a legjobban a tavas képeket szeretem, és ki is néztem magamnak egy Balaton képet, ami szerintem nagyon jól mutatott volna a nappaliban. Pont illene oda, a barna bútorok, a nagy tér, a kanapé és a dohányzó asztal kifejezetten jó társaság lettek volna számára. A férjem azonban hallani sem akart róla. Éveken keresztül próbálkoztam, de feladtam a harcot, és letettem arról, hogy valaha is egy vászonkép fogja díszíteni a lakásomat.

A múlt hétvégén volt azonban a negyvenedik szülinapom, és csodálatos meglepetés ért. A férjem ajándéka egy hatalmas becsomagolt dolog volt, aminek a közelébe se mehettem, mert azt mondta, szeretne igazi meglepetést okozni és így utólag azt mondom sikerült is, mert a kibontás pillanatában könnyek szöktek a szemembe, ugyanis ott volt előttem a hőn vágyott, Balatont ábrázoló gyönyörű kép, amit aztán közösen akasztottunk fel a falra, és közben elmondta, hogy mindennél jobban szeret, és ha nekem ez a vágyam, hát majd elnézegeti ő is. Így teljesült három év alatt az én nagy vágyam.

Akikben én megbízok

A feleségem szerint paranoiás vagyok, véleményem szerint pedig csak elővigyázatos és körültekintő. Nem szeretnék arra ébredni egy éjszaka, hogy közlik a hírt, a nagyraktárunk leégett, és hatalmas az anyagi kár, vagy épp, hogy valamelyik munkavállalót hatalmas üzemi baleset ért és nem tudják, hogy életeben tudják-e tartani, vagy sajnos el kell búcsúznunk tőle. Természetes módon ez sajnos egyébként bármikor előfordulhat, hisz egy termelő tevékenységet folytató cégnél nem lehet ezek ellett száz százalékos a védelem, de törekedni kell rá, és aki törekszik rá, még nem hallottam olyat, hogy kisebb károkkal, vagy emberi sérülésekkel meg ne úszta volna ezeket a nem várt eseményeket.

Nem elegendő csupán sablon dokumentumok alapján felvértezni egy vállalatot az ellenőrzések okozta bírságok és büntetések ellen. Ezek a jogszabályi előírások ellen védenek, de a valódi problémák ellen sajnos nem. Éppen ezért én a https://tsrsafety.hu/ céggel végeztetem a tűz – és munkavédelem teljeskörű feladatellátását. Havi díjas szolgáltatással veszem igénybe a feladatellátásukat, és meg kell, hogy mondjam őszintén, az egyik legjobb partnerem ez a vállalat. Nem kér felesleges adatokat, gyorsan és precízen dolgozik, folyamatosan rendelkezésre állnak a tűzvédelmi szaktanácsadók és a munkavédelmi szaktanácsadók egyaránt.

Sajnos volt már egy kisebb baleset az üzemben, de hála a jól kiépített és szakmai alapokon nyugvó rendszernek, nagyon gyorsan és hatékonyan meg is történt a bevatkozás és segítségnyújtás, így nem lett komolyabb probléma az esetből, a munkavállaló pár nap múlva már munkába is tudott állni. Biztos vagyok benne, hogy enélkül a rendszer nélkül komolyabb probléma lett volna az esetből. Ma már a feleségem is elismeri, hogy az egyik legjobb döntés volt ezzel a céggel szerződést kötni és igénybe venni a szolgáltatásukat.

Kis cég kis ajándék, annál nagyobb öröm és érték

Nem is olyan régen, körülbelül három évvel ezelőtt, életem egyik legbátrabb és legfontosabb döntését sikerült meghoznom. Több mint tizenöt éves szakmai tapasztalattal, melyet az építőipar területén szereztem, úgy döntöttem, nekem többet senki sem parancsolhatja meg, hogy ne egy tökéletes munkát adjak ki a kezemből a megrendelő számára, és saját vállalkozásba kezdtem. Csináltam egy pici, saját, családi építőipari tevékenységgel foglalkozó vállalatot. Feleségem volt segítségemre a cégalapításban. Nagy bátor döntés ez, hiszen mindketten egy dologtól függtünk anyagilag, ami, ha fellendül, akkor közösen építettük, és közösen dolgozunk rajta és benne, ha bukik azonban, bukunk vele mindketten mi is.

Hála a jó égnek számunkra az első verzió valósult meg. Elmondhatom, hogy mindketten tökéletesen megtaláltuk helyünket a közös vállalatban és a közös munkában. Életünk sikerműve ez a pici vállalat. Sikerült tökéletes munkaerőt találni, ami tudom, hogy az építőipar területén hatalmas ritkaság és ezért felbecsülhetetlen kincs. Nekem sikerült. Mindenki lelkiismeretes, odaadó. Ha kell túlóráznak, és ami számomra a legfontosabb, mindig igyekeznek a tökéletes munkát kiadni csak a kezük közül. Ha valami még időbe telik, akkor azt mondják, ha valami nem megoldható abban a formában, ahogy a megrendelő kérné, akkor azt mondják, ha valami még plusz költségekkel oldható meg tökéletesen, akkor ezt is közlik az ügyféllel. Számomra ez nagyon fontos. Korrekt, szakmailag tökéletes, lelkiismeretes munkát várok el az ő részükről és magam részéről is egyaránt. Ez volt az ok ugyanis, ami miatt kiváltam. Nálunk a vállalt mennyiség nem mehet a munka minőségének rovására.

Összetartó kis csapat, jövedelmező vállalkozás, sikertörténet és boldogság jellemzi tehát az elmúlt három évünket. Szerencsésnek mondhatom magam, és ezt szerettem volna a munkatársak felé is kinyilvánítani. Meg is leptem őket egy egyedileg kialakított, logózott munkaruha válogatással. Mindenki kapott egy jó minőségű nadrágot, melynek az oldalán látható a cég neve feliratozva, illetve egy egyedileg mintázott pólót, amin a logó szerepel, és egy pulcsit, ami mindamellett hogy tartja a hőt és jó barát a hűvös reggeleken vagy épp esős időben a logót és a vállalat nevét is mutatja szív fölött kisebb kivitelben. Ez a szett mindenkinek nagyon tetszett. Büszkén hordják, és látom rajtuk, hogy igazán meghatotta őket, hogy köszönetképp gondoltam rájuk, és nem csak szép, de hasznos dolgokkal is leptem meg őket. Nincs olyan alkalmazott, aki reggel ne a munkaruha szettjében jelenne meg. Azt hiszem ez egy sikeres választás volt részemről.

A legjobb ajándék ballagásra

Egy középiskola igazgatójaként az ember élete sokfélének nevezhető, könnyűnek éppen nem. Én imádom a hivatásom. Szeretek tanítani és a gyerekeket is nagyon szeretem. Ez az iskola egy közepes nehézségűnek mondható középiskola, ahová van felvételi, tehát a gyerekek tényleg úgy kezdik itt meg a tanévet, hogy szeretnének ide jönni, és hajlandóak, képesek is tenni érte. Sokszor elég sokat, mert van egy olyan lehetőség, hogy aki a felvételi által nem jutott be, megpróbálhatja egy második körben a felvételt. Ehhez el kell végezni egy kéthetes felkészítő tanfolyamot és a végén az ottani vizsga eredménye dönti el, hogy a résztvevők közül ki az az öt ember, aki így még felvételt nyer a következő tanévre. Ezt azért találtuk ki, hogy azok se legyenek kirekesztve, akik esetleg rosszabb körülmények közül jöttek. A képességeik alapján, ha jól meg tudják csinálni a vizsgát, alkalmasak és érdemesek arra, hogy egykor majd ennek az iskolának a pecsétjét nyomják a bizonyítványukba.

Büszkén mondom mindig, hogy ennek az intézménynek vagyok az igazgatója, nem csak a gyerekek, az egész tanári kar miatt is, és az elért eredményeink által. Igazi kis összekovácsoló ereje van ennek a társaságnak. A gyerekek mindig könnyes szemmel lépnek ki az érettségi után az ajtón, mert egy olyan közösségből kell kilépniük, ami igazán erős és stabil falakat adott számukra az évek során.

Éppen ezért is nagyon fontos számunkra, hogy mindig olyan ajándékkal kedveskedjünk nekik a ballagó tarisznya mellé, ami valóban emléket őrző, időtálló, mégis használható, mindemelett szép. Az iskolának van egy gyönyörű címere, amit már évek óta, minden év végén ráhímeztetünk közel 150 darab jó minőségű, elegáns pólóra, mind a lányok, mind a fiúk számára. A gépi hímzés nem csak szép, de tartós is, és időtálló. Tökéletes választás számunkra, mely igazán gyönyörűen rajzolja ki az iskola címerét a pólókra. Maximálisan jó választás volt már két éve is, és ezt a hagyományt minden évben meg is ismételjük, mert felejthetetlen az öröm és a meghatódottság a végzősök szemében amikor kibontják a kis ajándékot. Persze, ma már elmondható, hogy várják is azt, számítanak rá. Ma már csalódottak lennének, ha nem kapnák meg a kis pólókat a tarisznyájuk mellé.

A régi órák már a múlté

Aki szereti az órákat, az tudja, milyen nehéz olyat választani, ami minden részletében megfelel saját igényeinknek, mindamellett, hogy remekül kifejezi saját egyéniségünket is. Régebben nekem is volt legalább három karórám, minden alkalomra különböző stílusú. Hol fém szíjas, hol bőr, hol szilikon szíjas órát választottam, hogy tudjam használni sport vagy munka közben. Szerencsére mára már nem kell ennyi órát vásárolnom, hiszen az Apple Watch okos karóra tökéletesen kielégítette egymagában minden igényemet.

Azon kívül, hogy a telefonomat is tudom vele kezelni, és számos funkcióját ki tudom használni edzés közben is, számomra a legfontosabb az, hogy ezen órának a szíjai könnyed mozdulattal cserélhetőek. Így bármikor, bármilyen helyre megyek is, ez az óra velem tart. Az Apple Watch shop oldalán te is megtalálhatod ezeket az Apple Watch szíjakat, amelyek színesíthetik öltözékedet, magabiztos megjelenést biztosíthatnak, és magas minőségüknek köszönhetően rendkívül tartósak is, így még attól sem kell félnünk, hogy egykönnyen elszakadnak. Itt a szíjak két féle 38/40 és 42/44 milliméteres méretben találhatóak meg, amelyek kényelmesek és elegánsak, vagy épp sportosak egyszerre.

Mágneses szíjainak hála könnyű a felhelyezésük, illetve levételük, így biztosítva a még praktikusabb viseletet. Választhatunk bőr, fém, szilikon, szövet és tépőzáras kivitelből, ezzel is mutatva azt, hogy ez az okos karóra az egyik legjobb választás bármilyen körülményről legyen is szó. Mindezek mellett nem csak fajtában, hanem színben is rengeteg féle közül választhatunk, itt csak is a mi ízlésünk az, ami eldönti, melyikre is esik a választásunk végül. Válaszd hát te is ezt a boltot, hiszen ők épp azért vannak, hogy kihozzák az órádból, és vele együtt belőled is a maximumot.