Az első saját projekt sikere

A karrier azt gondolom mindenki számára nagyon fontos. Én is így vagyok ezzel, hiszen pályakezdő közgazdászként nem régen léptem ki a munkapiac világába. Hála a jó égnek elég gyorsan sikerült elhelyezkednem. Persze rengeteg mindent meg is tettem ezért. Jártam külön tanfolyamokra, részt vettem a Tudományos Diákköri Konferencián, nem is rossz eredménnyel, szóval próbáltam jó előre biztosítani, hogy a munkapiacon felfigyeljenek majd az önéletrajzomra. Elhelyezkedve a vállalatnál minden új. A kollegák, a légkör, a másfajta terhelés, a napi nyolc óra folyamatos munka, a szabadás hiánya, ami az egyetemen megvolt. Bele kell szokni és bele kell tanulni mindenbe. Nem könnyű ez a világ, a nagyvállalat, az emberek, a hierarchia, az egyének harca, a helyezkedések és annak harcai. Nekem nagyon jófej kollégákat sikerült kikapnom, amiért külön hálás vagyok az életnek. Viccesek, kedvesek és mindenben próbálnak segítségemre lenni. Viszonylag gyorsan felismerték, hogy talpraesett és terhelhető vagyok. Kaptam is már az első hónap végén egy komolyabb feladatot, projektet. A cég új weboldalt csináltat, ahol szeretne az egyedi termékeiből megjelentetni párat. A pár, az kiderült, hogy minimum hatvan darab. Az én feladatom az volt, hogy keressek valakit, aki profin és szakmailag, tökéletes minőségben műveli a termékfotózás mesterségét.

Azt gondoltam ez nem lesz egy bonyolult feladat. De bizony meg kellett lepődnöm. Elkezdtem fotósokat keresgélni, de aztán közölték, hogy termékfotózással nem foglalkoznak. Az egy külön terület, kevesen értenek hozzá és kevesüknek van olyan stúdió, ami alkalmas lenne az egyedi termékeink professzionális fotózására. Később aztán megtaláltam egy kis csapatot Budán, akik nagyon segítőkészek voltak. Küldtünk pár terméket, és készítettek nekünk ingyen egy próbafotózást. Mivel egészen gyönyörűek lettek a képek, szinte életre keltek a termékek, azonnal igent mondtunk az árajánlatukra. Igaz munkát kellett belefektetni, utánajárást, sok-sok telefonbeszélgetéssel, és számos fotóssal konzultálva, mégis azt kell mondjam, a kis csapattal öröm volt a munka, és tökéletesen sikerült a projekt. Életem első nagyobbnak mondható projektje tehát igen nagy sikerrel zárult.

Leave a Comment